Íme az első rész! Remélem tetszik! Megjegyzéseket szívesen fogadok! xx
"Az élet mindig akkor küld padlóra mikor a célnál vagy! Egyszerűen
fel kéne állnod, leporolnod a ruhádat és beérni, de mindenki inkább csak szenved!"
"Az élet mindig akkor küld padlóra mikor a célnál vagy! Egyszerűen
fel kéne állnod, leporolnod a ruhádat és beérni, de mindenki inkább csak szenved!"
A szoba sötét színekben pompázik, egyetlen fény ami jelen van azt a laptopom adja. Fekete
falakkal vagyok körül véve, egyetlen kép sincs sehol. A nagy fekete rácsos ágyam az ajtóval van szemben, egy ablak van általában az is el van sötétítve, a tölgyfából készült bordó asztalomon mindenhol papírok. Papírok amiket nem láthat senki. Tele vagyok titkokkal melyeket csak a nővérem tud. Semmi nem akadályozhat meg abban, hogy elérjem a célomat.
Kint még sötét van így arra kényszerülök, hogy megnézzem az új fekete apple laptopomon az időt ami hajnali öt órát mutat, tehát lassan felkel London összes lakója ezzel együtt a nővéremék is. Kitartóan böngészek egy név után ami talán ennek a történetnek a végét jelzi, csak a megfelelő pillanat kell. Leírva az új információkat -ami nem sokkal több mint eddig volt- sóhajtok fel és újra próbálkozom, de sehogyan sem akar sikerülni, nem tudok meg semmi újat tehát feladom mára. Lecsukom laptopom tejét, de rá kell jönnöm, hogy ez egy rossz ötlet mivel a szememet bántja a sötét. Körbenézek -bár minek, úgy sem látok semmit-, de ezzel megnyugszik a lelkem. A megnyugvásról is lemondok mivel a gyomrom azt üzeni, hogy eljött az evés ideje. Kibújok a meleg ágyamból, megkeresem a bundás, piros papucsomat ami az ágy alatt bujkál. Felhúzom a lábamra és az ajtómhoz sétálok, lassan nyomom le az ezüst színű kilincset, hogy ne csapjak nagy zajt. Tervem sikeres, addig míg a lépcsőhöz nem érek. Nem figyelek a lábam elé erre tessék, egyből leesek a lépcsőről. Döbbent szemekkel találom szemben magam, szám szerint öt párral, tehát a legyünk csendesek akció hiába valóvá vált. Nem szólok semmit, csak halkan, pár káromkodás kíséretében kaparom össze magam a földről és a hűtőhöz sétálok, kirántva az ajtót keresek valami ehetőt.
- Most csinálom a reggelit, ülj le. - néz rám Jade majd újra a reggelivel kezd el foglalkozni.
- Hogy aludtál? - érdeklődik nővérem.
- Nem aludtam, keresgéltem. - felelem miközben a reggelimmel szemezek.
- És jutottál valamire? - érdeklődik Leigh-Anne miközben a kávéját szürcsöli.
- Nem. - rázom meg a fejem.
- Remek. - mondja unottan Jesy és elém tol egy kis papírt. Kérdőn nézek rá, de semmi olyan jelet nem kapok, hogy nem nézhetném meg mert akkor miért is tolta volna elém? Unottan nyúlok a papír után. Lazán bontom ki az eléggé összegyűrt papírlapot amin egy nevet olvasok ki.
- Ez ki? - kérdezem érdeklődve.
- A megoldás mindenhez. - feleli nővérem.
- Hát akkor mire várunk? - háborodok fel.
- Kész a kaja. - lerakja elénk Jade a kaját és le is ül közénk. Gyorsan eszek pár falatot és ez után felrohanok a szobámba ahol már kicsit világosabb van. Berohanok a barna színű fürdőszobámba és gyorsan elővadászom a fehér fogkefémet a fogkrémmel együtt, amit szerencsésen a kis szekrény mögött találok meg. Ügyesen próbálgatom kihalászni, és azt hiszem megleltem a kedvenc fekete bokazoknim hiányzó felét. Kiveszek mindent ami kell és neki is állok a készülődésnek. Az alapozót halványan kenem az arcomra ügyelve, hogy sehol ne látszódjon, a szememet felül húzom ki ahogyan szoktam végül egy kis szempillaspirállal intézem az egész fürdőszobai tevékenységemet. Visszasietek a szobámba azon belül pedig a szekrényhez. Előveszem a fekete szakadt csőnadrágomat, fekete fehérneműimet és a bordó hosszú ujjú felsőmet. Lesietek mivel már nagyon várom, hogy mi is lesz ennek a vége. Lehet végleg kiderül ki ölte meg az anyámat. London utcáin hatvannal többel nem mehetünk így elég ideges vagyok, vagy csak nagyon izgulok? A lényeg ma tovább haladunk ebben az egészben! Idegesítően lassan telik el az a húsz perc amíg kanyargunk össze-vissza a városba végül megállunk egy igen csak nagy ház előtt. Lassan, mint aki ráér lépek ki a nagy autóból mögöttem a barátnőim csapkodják az ajtót ami megmosolyogtat mivel szokásuk versenyezni, hogy ki tudja hangosabban becsapni és hagy ne mondjam milyen sértődések szoktak lenni. Sóhajtva lépegetek az ajtóig majd félve ugyan, de kíváncsian csengetek be. Hallani a kiabálást, hogy ki nyissa ki az ajtót végül egy magas -mondjuk nálam mindenki magasabb- sötét hajú és szemű fiú nyitja ki az ajtót. Kócos haján látni, hogy ma nem nagyon volt kedve felkelni a rejtekéből.
- Segíthetek? - kérdi illedelmesen bár látszik rajta, hogy legszívesebben rám csapná a nagy barna ajtót.
- Eleanor Calder nevű lányt keresek. - mondom magabiztosan és a szemébe nézek.
- Miért is? Ha szabad tudnom. - fogja magát és az ajtó félfának dől. Azt hiszi ez egy hosszú beszélgetés lesz, de téved. Nem tudok mit mondani, miért is keressük?
- Segítenie kell. - szólal meg nővérem mikor mellém lép. Le se veszi a szemeit a pasiról és már tudom mi jár a fejében, sajnos túl jól ismerem.
- Gyertek beljebb. - mondja és odébb áll, hogy be tudjunk menni. Végül Jade és Leigh-Anne kint maradnak, mert szerintük feleslegesek oda. Érdeklődve nézem az előszobát ami nem nagy dolog, de rengeteg kabát és cipő van. A fehér falakon talán száz darab kisebb méretű kép van melyikeken felismerem a sötét hajút így leveszem, hogy a többiek a barátai. Mikor észbe kapok a nővéremék már éppen mennek tovább így gyorsan belekapaszkodok Jesy kezébe, hogy el ne vesszek. Beérünk a bordó nappaliba ami nagyon nagy. Egy óriás plazma tévé a falon, mellette lóg két tartó amin csak filmek vannak és már innen megpillantom a kedvencemet, a Jackass-t. Óriás bordó kanapé van a szoba közepén amiből ki lehet venni, hogy tényleg sokan laknak itt. A kanapén 3 lány, 2 fiú és egy kisbaba hever aki élvezi az életet ami kicsit megmosolyogtat.
- El, téged keresnek. - mutat ránk a sötét hajú majd lehuppan a haverja mellé.
- Miben segíthetek? - mosolyog ránk egy hosszú, világos barna hajú lány akinek a szemei csillogása őszinték, talán szerelmes.
- A segítségedet szeretnénk kérni. - mondom komolyan.
- Miben is? - kérdezi teljesen jogosan.
- Nem mehetnénk egy nyugodtabb helyre? - kérdem körül nézve, nem akarom, hogy mindenki tudja.
- De, gyertek. - mondja és elindul jobbra. Mint kiderült a konyhába vagyunk ami sötét színekben pompázik a bútorokkal együtt. A fejével a székek felé bök, hogy üljünk le mi pedig meg is tesszük.
- Szóval. Édesanyám gyilkosát szeretnénk megtalálni és a te nevedhez fűződik egy Steven Cliff nevű férfi. - mondom a tényeket mire ő elkezd gondolkozni.
- Sajnálom, de nem ismerek ilyen nevű embert. - mondja tényleg sajnálva.
- Hisz a tanárod volt. Biztos nem? - kérdi Perrie.
- Fogalmam sincs. Sajnálom. - mondja mire elég elkeseredett vagyok de egyben mérges is.
- A jogi tanárod volt, csak emlékszel rá! - mondja hangosabban Jesy mint kellett volna.
- Ő Mr. Stew volt. Magas, vékony, szemüveges, kicsit már kopaszodott és mindig kötényben járt. -meséli Eleanor.
- Ő lesz a mi emberünk.. -mondja Perrie.
- Az nem lehet, hisz neki Stew Williams volt a neve. - hitetlenkedik a velünk szemben ülő lány.
- Akkor pedig elég nagy csaló.. Mit tudsz róla? - kérdezem.
- Ő nem rég hunyt el. - jelenti ki rezzenéstelen arccal a barna hajú lány. Meghallom ezt a mondatot és menten ideg beteg vagyok.
- Ezt nem hiszem el.. - nevetek fel, pedig legszívesebben szét törnék mindent. Hirtelen állok fel a székből és a pultnak támaszkodom. Eleanor nem mondd semmit mivel jobbnak látja, hogy ha meg se szólal.
- Menjünk haza..-remegett meg a hangom.
- Segítek megkeresni, ha engeditek. - áll fel a helyéről.
- 5 év munkám veszett a semmibe! - kiabáltam és könnyes lesz a szemem. Soha nem fogom megtudni ki ölte meg és soha többé. Idegesen sietek ki mivel egyre több könnycsepp folyik végig az arcomon, ám tervem nem úgy sül el ahogy tervezem. Beleütközök valaki magasba. Nem akarok felnézni így tovább is megyek, vagyis csak akarok mivel megfogja a kezem és visszaránt. Ijedten nézek fel rá és ekkor megpillantok egy gyönyörűséges kék szem párt, s már az sem izgat ha látja, sírok. Nem kérdezi meg, hogy baj van-e mert ha nem lenne nem sírnék így csöndesen törli le a könnyeimet, de azok újra útra kelnek.
- Egy ilyen szép lány ne sírjon. - mondja kicsit rekedt hangon. Megszólalni se merek pedig legszívesebben hívnám valamelyik barátnőmet. - Gyere, ülj le a kanapéra. - invitál a többiekhez.
- Nekem mennem kell. - mondom, de nem lépek semerre inkább csak követem a fiút a vörös, bőr ülőhelyre. Mindenki halvány mosollyal néz rám talán csak mert még a nevemet se tudják. Azt veszem észre, hogy Jesy, Eleanor és Perrie is leülnek a kanapéra, nővérem egyből mellém és szorosan megölel.
- Srácok ők: Jesy, Perrie és a húga Zoe, mi pedig segítünk nekik. - jelenti ki El amin megdöbbenek. Talán több mint tízen elérjük azt az eredményt amit öten öt év alatt?
- Igazán nem szükséges. - mondom vékony hangon.
- De én ragaszkodom hozzá. - makacskodik Eleanor. - Szóval akkor engem becézzetek El-nek. Ők sorban: Zayn aki beengedett titeket, Liam, neki barátnője Sophia, Niall, Louis, Harry, neki menyasszonya Lou és a lányuk Lux. - sorolja szaporán. Szóval Louis, gyönyörű szemei vannak amik magukkal ragadtak.
- Nagyon aranyos Lux. - mosolygok ahogyan játszik magától a játékaival.
- Zoe, ugye? - kérdezi azt hiszem Lou, a kislány anyukája mire én aprót bólintok. - Nyugodtan játssz vele! Hidd el, megnyugtat! - mosolyog rám és erősen céloz az előbb történtekre.
- Rendben, csak szólok még két barátnőnknek, hogy jöjjenek be. - mondom és előveszem a telefont majd bepityegem az üzenetet és már is küldöm Jade-nek akik hamar betipegtek. Meg volt ugyanúgy a bemutatkozás majd félve ültem le Lux mellé, -persze Harry húzott oda- a kislány pedig furcsán néz rám majd elneveti magát és újra játszik. Nagyon aranyos.
- Kedvel.- mosolyog Harry én pedig a nővéremre nézek elveszettül, de csak Louis szemeit találom meg akinek az ölébe Eleanor ül, a nővérem pedig Zayn-el társalog. Nem is tudom, hogy fáj-e ez a Louis-Eleanor dolog hisz még csak körülbelül 5 perce ismerem és nem szerethettem belé, főleg úgy, hogy nem is akarok, csak teher a semmiért.
- És honnan akarjátok kezdeni ezt az egészet? - kérdezi Niall.
- Én legszívesebben törnék-zúznék és az autóval elvezetnék valami nagy szakadékig és belerontanék. Minden munkám pocsékba veszett. - mondom sóhajtva majd a kislánynak odaadom a maciját aki mosolyogva veszi ki a kezemből. A szőke babahajai a szemébe lógnak amit mindig ügyesen kisöpör és újra éli élete egyik legjobb korát.
- Anyukád nevét ha megadod könnyebb. - mondja Zayn én pedig csak nézek rá. Nem akarom kimondani mert fáj a tudat, hogy nincs itt köztünk s nem akarok ebbe belegondolni.
- Bridgit Duffie a teljes, leánykori neve. - mondja higgadtan Perrie. Nem nézek rá, csak Lux-al játszom és nem érdekel mit beszélnek. A kislány megfogja a kezem és elhúz a kis asztaláig ahol színezők hevertek félig készen. A kezembe ad egy piros ceruzát, ő is kezébe vesz egy zöldet és elkezd színezni én pedig követem példáját. Egy aranyos nyulat kellett kiszíneznünk ami hamar megvolt, az én részem a vonal mentén az övé pedig össze-vissza firkálva, de azt hiszem így lett a legszebb és legegyedibb. Hangosan nevetek fel azon ahogyan örül, hogy segítettem neki és ezt meg is jutalmazza egy nagy öleléssel amit tárt karokkal fogadok és apró kis testét magamhoz szorítom. Ártatlan kék szemében ragyogást vélek felfedezni ami -szerintem- azt jelenti, hogy boldog. Nem telik sok időbe, hogy még jobban felszabadul és már bújócskázunk amibe édesapja, édesanyja és Louis is részt vesz.
- Amúgy mennyi idő? - kérdezem azt amit nem tudok még a kis angyalról.
- Három éves lesz jövőhéten. - mondja Harry majd elmegy számolni. Mikor az ötnél tart bejelenti, hogy úgy is megtalál minket, mert nincs olyan hely ami előtte titkos lenne. Lux a takaró alá bújt, Lou a kanapé mögé én pedig kóválygok az ismeretlen lakásba. Felmegyek a lépcsőn ami eléggé csúszik mivel fából van és sikeresen majdnem, -de csak majdnem- eltanyázok. A felső emeletre nagyon kíváncsi voltam és most itt van előttem. Egy nagy körbe lehet a szobákhoz bejutni mivel a közepén egy nagy lyuk van így lelátni a többiekre, nagyon ötletes. A kör másik oldalán -tehát szemben velem- tovább lehet menni én pedig érdeklődve megyek arra és kilyukadok az óriási teraszra ami fehér színű. Egy nagy kanapé van kint, nem mondanám, hogy régi mert még én is elfogadnám, csak szerintem az előző lehet. A korlát előtt virágok sorakoznak amik látszik, hogy gondozva vannak normálisan. A kilátás gyönyörű, London városát látni ameddig csak lehet, ha pedig lenézünk a medencét, a hintaágyat és egy kijelölt helyet látni ahol sütni lehet. A kert végénél egy kis csúszda és hinta található ahol Lux játszhat mikor jó idő van. Közelebb megyek a korláthoz és elcsodálkozom a kilátáson. Igaz pár magas fa -amiket nem tudok megmondani milyen fajták- állja el a teljes kilátást, de azt hiszem ez így gyönyörű.
- Meg vagy. - jelenti ki valaki a hátam mögül. Még nem ismerem annyira őket, hogy tudjam ki szólt hozzám így meg kell fordulnom és találkozok a gyönyörű kék szem pár tulajdonosával.
- Gyönyörű a kilátás. - nem is figyelek az előbbi kijelentésére és vissza is fordulok egyből.
- Igen. Bár télen utálom. - mondja és odalép mellém.
- Miért? - kérdezősködöm.
- Mert hideg van és nem tudok kijönni.- ezen a kijelentésén pedig elkezdtem röhögni.
- Attól mert hideg van még kijöhetsz nem? Senki sem tiltja meg. - mosolygok.
- Lehet, de attól még utálom a telet. - mosolyog.
- Én sem szeretem. - mondom és ránézek. - Vissza kéne menni nem? - kérdezem majd el is indulok. Pár másodpercig még elbambul majd követ és együtt lemegyünk a többiekhez.
- Hová bújtál? - támad rám Harry.
- Fent voltam a teraszon. - mosolygok és leülök Perrie mellé. Tehát a nagy bújócskázás is ennyi volt.
- Holnap gyertek át és kitaláljuk, hogy hogyan kezdjünk bele. -mondja Liam.
- De nem úgy volt, hogy mi ketten elmegyünk együtt? - kérdezi barátnője.
- De ez fontosabb. - mondja Liam, lehet tudja ebből nagy vihar lesz.
- Ha megbeszéltétek akkor nyugodtan menjetek, ennyien is meg tudjuk oldani. - mosolygok mint a hülye gyerek mert nem akarom, hogy itt veszekedés legyen.
- De én szeretnék segíteni. - mondja Liam s biztatóan mosolyog és egy aprót bólintok ezzel megköszönve kedvességét s már csak annyit látok, hogy a kedves, barna szemű fiú a barátnője után megy. Nem akarok mindent felborítani, de ő ajánlották fel, hogy segítenek! Mi nem kértük ezek után pedig leszarom, hogy mi fog történni a párossal.
- Ideje menni.- áll fel a kanapéról Jade és magával húzza Jesy-t is aki Eleanor-al beszélget intenzíven. Én meg sem szólalok, csak kisétálok a nappaliból, hogy felvegyem a cipőmet és a kabátomat. Nem jön utánam senki ami bosszantó mivel Jade mondta 1 perce, hogy menjünk. Pár perc várakozás után jönnek a lányok előttük pedig Lux tipeg. Leguggolok elé és ránézek, valamit mondani szeretne.
- Holnap is jössz? - kérdezi ártatlan hangon. Szerencsés, hogy még nem tudja milyen az élet, csak élvezi, ha a kis szőke haját befonják és törődnek vele. Nagyon megszerettem a kislányt és ezért természetesen rám számíthat mindig.
- Mindenféleképpen! - mosolygok rá biztatóan mire kapok egy nagy ölelést majd elszalad nevetve. Egy szempillantás alatt elkészültek a nálam pár évvel idősebb lányok akik igazából a családom. Mindenki hangosan köszön akik nem jöttek ki mi pedig hangosan búcsúztunk el tőlük, ez által a ház talán halkabb lesz. Eleanor, Louis, Zayn és Liam jönnek utánunk, hogy kikísérjenek. Nem tudom mi van a nővéremmel, le sem szakad a barna hajú és szemű fiúról, remélem tudja mit csinál, bár ő Perrie Edwards akit semmi nem érdekel. Mikor a kocsihoz érünk El hirtelen megölel én pedig csak érdekesen nézek mivel nem szokásom ölelgetni embereket. Nem tudom mit kéne tennem, de szerencsémre a lány már el is enged így szabad utat kapok, hogy elfoglaljam a helyem az autóban. Hirtelen érzem, hogy valaki belenyúl a farzsebembe én pedig reflex szerűen akarok beverni neki egyet, de ő előbb megfogja a kezem. A szemébe nézek ismét és a hasamban furcsa, bizsergő érzés vesz uralomba, nem tudom mi ez, de az biztos, hogy kerülnöm kell őt ha nem akarok bajt leginkább magamnak. Kivette a kezét mire én bepattanok az autóba ahol Leigh vár már.
- Még megyünk elintézni valamit.. - mondja, s rám néz a visszapillantó tükörből.
- Mit? Avagy kit? - kérdezem nagyot sóhajtva.
- Kaptunk egy megbízást. Ki kell deríteni, hogy ki bántalmazta az unokahúgomat. - mondja úgy, hogy megfeszül az állkapcsa. Ilyenkor nagyon félek tőle. Nem mondok semmit, csak a fegyveremet nézem, hogy minden rendben van-e és, hogy kell e töltény. De ezek csak mentségek mivel sokkal érdekesebb ezt a szerkezetet vizslatni, mint hogy rá nézzek. Figyel, erősen figyel és nem tudom miért hiszen ott van neki Eleanor, vagy is nem tudom, hogy mi van közöttük, de biztosan nem közömbösek egymásnak. Úgy érzem magam, mint a csigák. Meg akarom menteni az életemet, hogy ne üssön el az autó, de csak lassú léptekben haladok. Már csak Perrie-re várunk, de már mindenki mérges. Leigh egy nagyot dudál miszerint ideje lenne indulnunk. A szőke lány duzzogva ül be Jade mellé.
- Itt vagyok na.. - mondja.
- Épp ideje volt. - feleli Jesy és végre el tudunk indulni. Kinézek az ablakon és azt látom, hogy a barna hajú, segítőkész lány, Louis-hoz bújva megy és a fiú meg sem próbálja eltolni magától.
- Ennyit erről Tomlinson. - suttogom szerencsére senki nem hallja meg. A vezető ülésben ülő lány már lassan százhatvannal nyomja neki a gázt. Megértem, elég mérges és ő is bosszút akar.
Mikor odaérünk Leigh kipattan, s mg megjegyzi majd ő elintézi egyedül. Csöndben várunk a lányra aki talán túl hamar ér vissza s újra a tövig nyomja a gázt.
Mikor odaérünk Leigh kipattan, s mg megjegyzi majd ő elintézi egyedül. Csöndben várunk a lányra aki talán túl hamar ér vissza s újra a tövig nyomja a gázt.
Otthon a nővérem és Zayn Skype-on beszélgetnek, szerencsére most valami értelmesről is mi szerint, hol is kezdjük.
.jpg)
